Ajánlat kistermelőknek 2021
LISZTHARMAT A levél színén és fonákán fehér foltok jelennek meg, majd elher- vadnak. A kórokozó páratartalom-igénye alacsony. Minél idősebb az uborka, annál fogékonyabb a betegségre. LEVÉLTETŰ Több fajuk ismert, sok tápnövényes kártevők. Rengeteg vírust ter- jesztenek. A tojások a fakéreg repedéseiben, a fák rügyein, növényi részeken vagy egyéb rejtekhelyeken telelnek, majd márciusban kel- nek ki a lárvák. Évente több, akár tíz nemzedékük is fejlődik hazánk- ban. A levéltetvek a növények leveleit szívogatják, amivel gyengítik, torzítják azokat. Kártételüket fokozza, hogy mézharmatot ürítenek, amin megtelepszik a korompenész, ezzel is csökken az asszimiláló felület. ÜVEGHÁZI LISZTESKE (MOLYTETŰ) A lárvák és a kifejlett rovarok kártétele is jelentős. A lárvák egy levélen tömegesen jelennek meg és mézharmatot hagynak a felszínén, ame- lyen ezért korompenész telepedhet meg, valamint másodlagos víruso- kat terjeszthetnek. A kifejlett moly apró, fehér színű, alakja hosszúkás. Megjelenésükkor vegyszerrel vehetjük fel velük a harcot, azonban figyeljünk a szerrotációra, hiszen hamar hozzászoknak egy-egy ható- anyaghoz. 97
Made with FlippingBook
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=