Ajánlat kistermelőknek 2021

SZŐLŐORBÁNC A leveleken látható a fertőzés, a mellék erek barnulni kezdenek, majd az erek által határolt részeken sárgás-vöröses foltok alakulnak ki. A fol- tos levél idővel elhal, lehullik, a tőke felkopaszodik. Védekezésként tá- volítsuk el az elhalt leveleket, illetve a peronoszpóra elleni korai vegy- szeres kezelések már hatásosak lehetnek a szőlőorbáncra is. FEKETEROTHADÁS A szőlő szinte minden részén láthatóak tünetek: fürtön, levélen és a hajtáson is. Sötét színű foltok jelennek meg az érintett területeken. Csapadékos, meleg időjárás kedvez a fertőzésnek, a vízcseppek szét- szóródásával terjed tovább. A foltok megjelennek a többi zöld részen is. A fürtön csak a nagyobb bogyókon látható kezdetben szürkésbarna, majd barna foltok lesznek láthatók és a bogyó elrothad, fekete gyü- mölcsmúmia lesz belőle. Télen az elhalt növényi részeket távolítsuk el a sorközökből, illetve metszésnél vágjuk le a mumifikálódott fürtöket. Nyáron, ha már megjelent a fertőzés lehetőség szerint a legelső fertő- zött leveleket kávolítsuk el és alakítsunk ki szellős lombozatot. NEMEZES GUBACSATKA A rügypikkelyek alatt telelnek és tavasszal a kihajtás után károsítani kez- denek. Az atkák szabad szemmel nem láthatók. A jellegzetes gubacsok- ban évente több nemzedéke fejlődik ki. A kártételük nyomán a levelek színe felé kidudorodó gubacsok jönnek létre, míg a fonáki oldalon kezdetben fehér majd barna, nemezes, szőrözött bevonat keletkezik. A virágzatban nagyobb kárt tesznek, hiszen szívogatásukkal gátolják a kötődést, ami terméskiesést okoz. Alapos lemosó permetezéssel gyérít- hetjük az áttelelő állományt és ha ennek ellenére felszaporodnak a ve- getációs időszakban rovarölő szerrel permetezzünk, 2-5 leveles állapot- ban. A szőlő-gubacsatka kárképe a levél fonáki oldalán 63

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=